kedd, október 05, 2010

Jelentkezz az Erasmus Kollégiumba!

Az Erasmus Kollégium felvételt hirdet tanulmányaik mellett tudományos munkát végző, akadémiai pályára készülő, kiemelkedően tehetséges egyetemi és főiskolai hallgatók számára.

Pályázhat bármely magyar felsőoktatási intézmény beiratkozott hallgatója.
A jelentkezéshez szükséges dokumentumok leadásának határideje:
2010. október 25.

Ha olyan kérdésed van, amit ez a tájékoztató nem tisztáz, lépj kapcsolatba a kollégium vezetőségével az alábbi címen:
info.erasmus@gmail.com


A Kollégium célja, működése:
A magyar felsőoktatásbeli képzés tömegessé válása a legtehetségesebb diákokra fordítható szellemi erőforrások csökkenéséhez vezetett. Ezt a helyzetet kívánja orvosolni a neves közgazdászok, jogászok és bölcsészek által létrehozott speciális tehetséggondozó intézmény, az Erasmus Kollégium. A Kollégium olyan diákok támogatását tekinti feladatának, akik egyetemi, főiskolai tanulmányaik mellett színvonalas tudományos munkát is végeznek. A Kollégium célja, hogy diákjai olyan közösséget alkossanak, amelyben gyakorolhatják a szakmai kooperációt, hiszen a különbözı szakmai hátterű, ám egymást „metsző” érdeklődésű fiatal kutató szakmai kommunikációja az érintettek saját területükön való elmélyülését is nagymértékben elősegíti.


A Kollégium a felvett diákok számára a következő lehetőségeket biztosítja:
- témavezetővel végzett szakmai munka, a saját kutatási terv kidolgozása (tanulmány)
- egy kutatócsoport szemináriumain való részvétel (a kutatócsoport megbeszélése szerinti időközönként)
- szakmai hétvégéken való részvétel
- minden második péntek délután műhelyszemináriumon való részvétel, évente legalább egy alkalommal előadás tartása
- a tanévzáró konferencián való részvétel, előadás tartása
- nyelvtanulás

A Kollégium elvárja, hogy diákjai a fenti lehetőségeket igénybe vegyék; erről a félév elején minden diákkal szerződést köt. A Kollégium a szerződés alapján diákjainak tanulmányi ösztöndíjat (vagy egyéb anyagi támogatást) biztosíthat.

A Kollégium diákjai tutori segítséget kaphatnak pályázatuk megvalósításához, és amennyiben szükséges, további konzulensi segítséget kapnak a Kollégium más tutoraitól, illetve vezető tanáraitól. (A tutor személyére a diák javaslatot tehet.)

A Kollégium hallgatói megfelelő számú diák összefogása esetén közös érdeklődési területük alapján kutatószemináriumi csoportokat alkotnak. A 2010/2011-es tanév csoportjait a jelen pályázat révén a Kollégiumba felvételt nyert diákok, valamint a régebben felvett kollégisták alakítják meg.


A benyújtandó pályázatnak tartalmaznia kell:

1. Egy kétoldalas motivációs levelet, amely tartalmazza a Kollégiumba való jelentkezés célját, a pályázó életpályájára vonatkozó elképzeléseit, a kutatni kívánt téma rövid leírását, a témaválasztás indoklását, a várható eredményt (pl. OTDK dolgozat, publikáció). A motivációs levél térjen ki arra is, hogy a kutatás várható eredménye mely vonatkozásban jelentené a meglévő tudás továbbfejlesztését, kiegészítését. Valamint azt is, hogy megvalósításához milyen módszereket kíván alkalmazni. Ehhez segítséget nyújthat a http://web.ceu.hu/writing/s_of_p.htm weboldal.

2. Egy amerikai típusú önéletrajzot, melynek sablonját jelen felhíváshoz csatoltuk; illetve megtalálható itt.

3. Egy maximum 20 000 leütés terjedelmű önálló írást, amely bemutatja a pályázó érdeklődését, eddig elért eredményeit. A benyújtott írás lehet korábban leadott, nagyobb dolgozat (szakdolgozat, OTDK-dolgozat stb.) részlete, önálló tanulmány, publikáció, szemináriumi dolgozat.
Kérjük a pályázókat, hogy e-mail címüket mindenképpen adják meg (ha esetleg még nincs, mindenképpen létesítsenek egyet), mivel a kapcsolattartáshoz ez nélkülözhetetlen.


A pályázatok értékelése

A pályázatok értékelése anonim. A pályázatokat az Erasmus Kollégium kódszámmal tartja nyilván, amelyet a pályázat beérkezését nyugtázó e-mailben küldünk meg a pályázóknak. Kérjük, a továbbiakban mindig erre a számra hivatkozzanak! Az értékelés anonimitásának biztosítása érdekében kérjük a pályázókat, hogy nevüket kizárólag önéletrajzukon tüntessék fel, a pályázat más részében ne említsék!
A pályázatokat szakértőkből álló bizottság bírálja el. A bizottság a legjobb pályázatok benyújtóit személyesen is meghallgatja, és közülük választja ki a felvetteket.

Az írásbeli pályázatokat 2010. október 5. és 25. között fogadjuk, az
info.erasmus@gmail.com címen.

A kiválasztás szóbeli fordulójára 2010. november 5-6-án (nagy számú jelentkező mellett esetleg november 4-én is) kerül sor. (Kérjük a pályázókat, hogy e napokra tegyék szabaddá magukat!) Az eredményről a Felvételi Bizottság legkésőbb 2009. november 13-ig e-mailben tájékoztatja a jelentkezőket.