Meghívó
Tisztelettel meghívjuk az Erasmus Kollégium szemináriumi előadására, melyet 2010. február 26-án , pénteken 17 órai kezdettel tartunk az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának I. épületében
(Budapest, VI. ker., Múzeum krt. 4., I. épület, 2. emelet, 208-as terem).
Esperger Zsófia
Törekvések mások belső világának feltérképezésére:
Spontán mentalizáció és machiavellizmus
és
Zámbó Kristóf
A semmisségtudat és a mű kompozicionalitása
Érdeklődésére számítva szeretettel várjuk!
--
Absztraktok
---

Elmeolvasó képességünk, mellyel következtetéseket tehetünk mások mentális állapotára, és ezáltal elővételezhetjük mások viselkedését, nélkülözhetetlen szerepet tölt be mindennapjaink társas interakcióinak hatékony lebonyolításában. A felnőttkori elmeteória egyéni különbségeinek kutatásában eddig az elmeolvasás mint egyfajta kognitív képesség kapott szinte kizárólagos szerepet. Vizsgálatunkban ezt a felfogást kiegészítve egy motivációs szempontú megközelítésére helyeztük a hangsúlyt, és kialakítottuk a spontán mentalizáció fogalmát. Ez azt jelenti, hogy társas kapcsolatainkban motiváltak vagyunk arra, hogy hipotéziseket alkossunk a másik személy mentális állapotára vonatkozóan. Az elmeteória és machiavellizmus összefüggésére tett korábbi sikertelen kutatásokra reagálva feltételeztük, hogy nem annyira az elmeolvasás mint képesség, hanem a spontán mentalizáció mint egyfajta késztetés mutat összefüggést a machiavellizmussal. A spontán mentalizáció mérésére egy képi ingeranyagot hoztunk létre, és a kísérleti személyeket arra kértük, hogy írják le benyomásaikat a képen látottakról, majd a válaszokat tartalomelemző módszerrel kódoltuk. A machiavellizmus egyéni különbségeit a Mach-IV teszt segítségével mértük. Eredményeink azt mutatják, hogy lényeges egyéni különbségek találhatók a spontán mentalizáció terén, és ezek a különbségek pozitív korrelációt mutatnak a Machiavellizmus pontszámaival. Ezt úgy értelmeztük, hogy aki a többieknél nagyobb késztetést illetve motivációt mutat arra, hogy belehelyezkedjen mások gondolataiba és feltevéseket hozzon létre a másik elméjére vonatkozóan, az sikeresebb lehet a másik személy félrevezetésében és kihasználásában.
Zámbó Kristóf
A semmisségtudat és a mű kompozicionalitása
A műalkotásról való beszéd, amennyiben nem a társasági élet kellékévé vált puszta fecsegés, mindenekelőtt megköveteli, hogy feltegyük a kérdést: Hogyan adódik számunkra a mű? A műalkotásra való rákérdezés tehát magára a mű észlelésére és tapasztalatára irányuló kérdezés. Előadásomban ennek megfelelően Edmund Husserl egy a képtudatról szóló (feltehetően 1912-ben keletkezett) fragmentumát vizsgálom. A fiktumként felfogott kép és az ehhez kapcsolódó rejtett semmisségtudat koncepciójának bemutatásával szeretném megvilágítani műalkotásra vonatkozó tapasztalat módját; valamint Husserl elméletére támaszkodva kívánok rámutatni a műalkotás térképző létmódjára.
kedd, február 23, 2010
kedd, november 17, 2009
EthnOriens - Az Ethnosz-Orientalizmus kutatócsoport szegedi bemutatkozó konferenciája
EthnOriens
2009. november 20., péntek
10.00 A kutatócsoport vezető tanárai: SZABADOS GYÖRGY és FELFÖLDI SZABOLCS megnyitják a konferenciát.
I. SZEKCIÓ
Levezető elnök: SZABADOS GYÖRGY
10.10–10.30 KOVÁCS TAMÁS: Ethnikai ellentétek Itáliában az 5. század fordulóján.
10.30¬–10.40: Vita
10.40–11.00 KISS P. ATTILA: Melyik herul királynak címezte leveleit Theoderich? (Cassiodorus, Variae, III.3; IV.2). A nyugati herulok: valóság, avagy irodalmi fikció.
11.00¬–11.10: Vita
11.10–11.30 NAGY HELGA: A skandináv etnogenezis nem-belső keletkezésű írott forrásai. Ibn Fadlán: Beszámoló a volgai bolgárok földjén tett utazásról.
11.30¬–11.40: Vita
11.40–12.00 GÖNCÖL CSABA: Törzsből birodalom – ethnosz, gazdaság, társadalom.
12.00¬–12.10: Vita
Ebédszünet
II. SZEKCIÓ
Levezető elnök: FELFÖLDI SZABOLCS
13.10–13.30 VÉR ÁDÁM: A méd ethnogenezis kérdése az asszír adminisztráció levelezésének tükrében.
13.30¬–13.40: Vita
13.40–14.00 MÁRTON GÁBOR: Hocsin szerződések Kína és a Hiungnu Birodalom között.
14.00¬–14.10: Vita
14.10–14.30 GYOLCSOS MÁRIA: Orientalizmus a magyar romantikában: az Aurora zsebkönyv szövegei és rézmetszetei.
14.30¬–14.40: Vita
14.40–15.00 VÉR MÁRTON: Küzdelmeim Orientalizmusa? Vámbéry önéletírása és az orientalizmus.
15.00¬–15.10: Vita
Kávészünet
III. SZEKCIÓ
Levezető elnök: BAGI ZOLTÁN
15.30–15.50 VATAI GÁBOR:Egy hadvezér a Horda élén (Nogáj emír politikai pályája).
15.5¬0¬–16.00: Vita
16.00–16.20 TÓTH HAJNALKA: „Rossz szomszédság – török átok?” Kapcsolattartás a török-magyar határvidéken a 17. században.
16.2¬0¬–16.30: Vita
16.30–16.50 BRANDL GERGELY: A Csongrád megyei boszorkányperek jogi kútfői és szerepe a boszorkányság történeti kutatásában.
16.5¬0¬–17.00: Vita
17.00: Zárszó (SZABADOS GYÖRGY¬–FELFÖLDI SZABOLCS)

szerda, október 07, 2009
Felvételi pályázat
Szeretnél…
• Saját kutatást végezni?
• Kutatócsoport tagja lenni?
• Tudományos konferenciákon előadni?
• Műhelyszemináriumokon, szakmai workshopokon részt venni?
• Nyelveket tanulni?
• Egy összetartó szakmai-baráti közösséghez tartozni?
Jelentkezz az Erasmus Kollégiumba!

Az Erasmus Kollégium pályázatot hirdet tanulmányaik mellett tudományos munkát végző, akadémiai pályára készülő, kiemelkedően tehetséges egyetemi és főiskolai hallgatók számára. Pályázhat valamennyi magyarországi felsőoktatási intézmény beiratkozott hallgatója. Elsősorban bachelor-képzésben résztvevő hallgatók jelentkezését várjuk, de jelentkezhetnek masters és doktori képzésben részt vevő hallgatók is.
---
A Kollégium célja, működése:
A magyar felsőoktatásbeli képzés tömegessé válása a legtehetségesebb diákokra fordítható szellemi erőforrások csökkenéséhez vezetett. Ezt a helyzetet kívánja orvosolni a neves közgazdászok, jogászok és bölcsészek által létrehozott speciális tehetséggondozó intézmény, az Erasmus Kollégium. A Kollégium olyan diákok támogatását tekinti feladatának, akik egyetemi, főiskolai tanulmányaik mellett színvonalas tudományos munkát is végeznek. A Kollégium célja, hogy diákjai olyan közösséget alkossanak, amelyben gyakorolhatják a szakmai kooperációt, hiszen a különböző szakmai hátterű, ám egymást „metsző” érdeklődésű fiatal kutató szakmai kommunikációja az érintettek saját területükön való elmélyülését is nagymértékben elősegíti.
A Kollégium a felvett diákok számára a következő lehetőségeket biztosítja:
• témavezetővel végzett szakmai munka, a saját kutatási terv kidolgozása (tanulmány)
• egy kutatócsoport szemináriumain való részvétel (a kutatócsoport megbeszélése szerinti időközönként)
• szakmai hétvégéken való részvétel
• minden második péntek délután műhelyszemináriumon való részvétel, évente legalább egy alkalommal előadás tartása
• a tanévzáró konferencián való részvétel, előadás tartása
• nyelvtanulás
A Kollégium elvárja, hogy diákjai a fenti lehetőségeket igénybe vegyék; erről a félév elején minden diákkal szerződést köt. A Kollégium a szerződés alapján diákjainak tanulmányi ösztöndíjat (vagy egyéb anyagi támogatást) biztosíthat.
A Kollégium diákjai tutori segítséget kaphatnak pályázatuk megvalósításához, és amennyiben szükséges, további konzulensi segítséget kapnak a Kollégium más tutoraitól, illetve vezető tanáraitól. (A tutor személyére a diák javaslatot tehet.)
A Kollégium hallgatói megfelelő számú diák összefogása esetén közös érdeklődési területeik alapján kutatószemináriumi csoportokat alkotnak. A 2009/2010-es tanév csoportjait a jelen pályázaton a Kollégiumba felvételt nyert diákok, valamint a régebben felvett kollégisták alakítják meg.
A benyújtandó pályázat tartalma:
1. Egy kétoldalas motivációs levél, amely tartalmazza a Kollégiumba való jelentkezés célját, a pályázó életpályájára vonatkozó elképzeléseit, a kutatni kívánt téma rövid leírását, a témaválasztás indoklását, a várható eredményt (pl. OTDK dolgozat, publikáció). A motivációs levél térjen ki arra is, hogy a kutatás várható eredménye mely vonatkozásban jelentené a meglévő tudás továbbfejlesztését, kiegészítését, megvalósításához milyen módszereket kíván alkalmazni. Amennyiben a pályázónak nehézségei támadnának ennek elkészítésével, javasoljuk, hogy tanulmányozza a http://web.ceu.hu/writing/s_of_p.htm weboldalt.
2. Egy amerikai típusú önéletrajz, melynek sablonját a jelentkező kérésére e-mailben továbbítjuk.
3. Csatolható továbbá a pályázó egy olyan korábbi rövid írása is, amely a pályázó véleménye szerint a Felvételi Bizottság érdeklődésére számot tarthat.
A pályázatok értékelése anonim. A pályázatokat az Erasmus Kollégium kódszámmal tartja nyilván, melyet a pályázat beérkezését nyugtázó e-mailben küldünk meg a pályázóknak. Kérjük, a továbbiakban mindig erre a számra hivatkozzanak! Az értékelés anonimitásának biztosítása érdekében kérjük a pályázókat, hogy nevüket kizárólag önéletrajzukon tüntessék fel, a pályázat más részében ne említsék!
A pályázatokat szakértőkből álló bizottság bírálja el. A bizottság a legjobb pályázatok benyújtóit személyesen is meghallgatja, és közülük választja ki a felvetteket.
Az írásbeli pályázatokat 2009. október 5. és 24. között fogadjuk, az info.erasmus@gmail.com címen.
A kiválasztás szóbeli fordulójára 2009. november 13-án és 14-én kerül sor.(Kérjük a pályázókat, hogy e napokra tegyék szabaddá magukat!)
Az eredményről a Felvételi Bizottság legkésőbb 2009. november 19.-én e-mailben tájékoztatja a jelentkezőket.
---
Felvételi pályázatunkról további felvilágosítást kérhetsz az info.erasmus@gmail.com címen.

vasárnap, május 31, 2009
VHM - EthnOrienS
Az Erasmus Kollégium Vallás, Hagyomány, Modernitás valamint Ethnosz - Orientalizmus kutatócsoportjai szeretettel várják Önt
VHM - EthnOrienS
című nyilvános konferenciájukra.
Időpont: 2009. június 25. péntek, 9:00–18:00
Helyszín: ELTE BTK I. épület, II. emelet, Bence György-terem (Bp., VIII., Puskin u. 3.)
Program
9.00 ERDÉLYI ÁGNES, az Erasmus Kollégium igazgatójának megnyitója
---
VHM iv.
Az Erasmus Kollégium Vallás – Hagyomány – Modernitás kutatócsoportjának IV. tanévzáró konferenciája
---
I. SZEKCIÓ: A pusztaságban…
Levezető elnök: GERÉBY GYÖRGY
9.00 – 9.30 Gátas József: “Rókánál nagyobb, de kutyánál kisebb” – Egy fura szerzet Hérodotosz állatkertjéből
Vitaindító: Tóth Péter
9.30 – 10.00 Parlagi Gáspár: “Ha meghallják a démonok, füstként enyésznek el” – sivatagi források a Jézus-ima megjelenéséről
Vitaindító: Tóth Péter
Rövid szünet
II. SZEKCIÓ: Apokalipszis akkor és most
Levezető elnök: TÓTH PÉTER
10.30 – 11.00 Kelenhegyi Andor: Az emberfiú meg az oroszlánok – Apokalipszis az Ószövetségben és az Újszövetségben
Vitaindító: Kopeczky Rita
11.00 – 11.30 Kraft András: Az origenista “atléta” – a vérkeresztségtől a remeteségig
Vitaindító: Geréby György
11.30 – 12.00 Ribáry Márton: Yom Kippur Rosenzweig - A zsidó liturgia politikai-teológiai olvasata
Vitaindító: Bíró Dániel
Ebédszünet
---
ETHNOrienS
Az Erasmus Kollégium Ethnosz - Orientalizmus kutatócsoportjának
bemutatkozó konferenciája
---
III. SZEKCIÓ: Antiquitates
Levezető elnök: FELFÖLDI SZABOLCS
13.00 – 13.30 Földi Zsombor: Naptári rendszer és szökőhónapok az óbabilóni korban
Vitaindító: Kalla Gábor
13.30 – 14.00 Hajdú Attila: Romulus megistenült alakja a korai római hagyományban
Vitaindító: Nagyillés János
14.00 – 14.30 Vér Márton Gergő: Az ótörök rovásírás
Vitaindító: Felföldi Szabolcs
Rövid szünet
IV. SZEKCIÓ: Medievalia
Levezető elnök: GALAMB GYÖRGY
15.00 – 15.30 Kiss P. Attila: Gepida továbbélés az 567 utáni írott forrásokban
Vitaindító: Vida Tivadar
15.30 – 16.00 Göncöl Csaba: Lehet-e egy tengeri szörny a Meroving dinasztia ősapja?
Vitaindító: Galamb György
16.00 – 16.30 Nagy Helga: Rúnával rótt etnogenezis
Vitaindító: Szabados György
Rövid szünet
V. SZEKCIÓ: Recentiora
Levezető elnök: SZABADOS GYÖRGY
17.00 – 17.30 Vatai Gábor: Élet a végeken. A vitézlő rend életkörülményeinek vizsgálata a XVII. század második felében
Vitaindító: Bagi Zoltán
17.30 – 18.00 Brandl Gergő: A nagy szegedi boszorkányper forrásai

Filozófiai töredék és önreflexió
Tisztelettel meghívjuk az Erasmus Kollégium soron következő szemináriumi előadására, melyet 2009. május 15-én , pénteken 17 órai kezdettel tartunk az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának I. épületében (Budapest, VI. ker., Múzeum krt. 4., I. épület, 2. emelet, 208-as terem).
Kraft András
Az Ai Khanoum-i filozófiai töredék
Vitaindító: Steiger Kornél
és
Pálos Máté
Az önreflexió szerepe Jean-Luc Godard filmjeibenVitaindító: Vincze Teréz
Érdeklődésére számítva szeretettel várjuk!
---
Absztraktok
Kraft András: Az Ai Khanoum-i filozófiai töredék
Előadásomban az ai-khanoumi filozófiai töredék bemutatására és vizsgálatára törekszek. A meglehetősen ismeretlen töredék sorsának bemutatása után lefordítom, tartalmilag összegezem és filozófiai kontextusába helyezem ezt. Vizsgálódásunkat a platóni Szofista című dialógusnál kezdjük, amely alapján értelmezni fogjuk töredékünk első mondanivalóját, nevezetesen a formák közti részesedés tanítását. Aztán tovább megyünk a fragmentum fő állításához, amely szerint a részesedésnek van oka. Előadásom tétje, hogy keressük ennek a hallatlan kijelentésnek a filozófiai kontextusát; vagyis azt nézzük meg, hogy mi lehet a részesedés oka, illetve kitől származhat ezen állítás.
Pálos Máté: Az önreflexió szerepe Jean-Luc Godard filmjeiben
Az előadás Jean-Luc Godard rendezői munkásságának esztétikai vizsgálatán keresztül kívánja bemutatni a filmes önreflexió különböző típusait, továbbá rámutat, hogy Godard első ránézésre rendkívül széttartó filmkorpusza az önreflexió alkalmazásának szempontjából tekinthető egységesnek. Ehhez az önreflexiót tudatosan alkalmazott formanyelvi eljárásnak értelmezem, és a godard-i ellen-film fogalom alapjának tekintem, hiszen az önreflexió különböző eljárásaival Godard képes átértelmezni a film fontos jellemzőit: a műfajtól indulva, a narratív egység megkérdőjelezésén keresztül a reprezentáció kérdéséhez jut el. Elsősorban filmrészletek interpretációján keresztül szeretnék képet adni az életmű egészén végighúzódó folyamatról és Godard esztétikai formaalkotó gondolkodásmódjáról.

szerda, május 13, 2009
A zenén innen és túl (II. felvonás)
Az Erasmus Kollégium Zene – Történet - Írás kutatócsoportja szeretettel várja Önt
A zenén innen és túl (II. felvonás)
című nyilvános konferenciájára.
Időpont: 2009. május 22. (péntek), 10:15–16:30
Helyszín: ELTE BTK „I” épület, II. emelet, Bence György terem (Bp., VIII., Puskin u. 3.)
---
Program
10.15 - 10.30 Köszöntő (Csobó Péter György)
10.30 - 11.00 Vikárius László - Guarini in musica: Madrigálok az Il pastor fidóból
11.00 - 11.30 Fazekas Gergely - Improvizatív és tervezett zenei forma - Concerto-stratégiák Vivaldinál és J.S. Bachnál
11.30 - 12.00 Pintér Tibor - A retorika hasznáról és káráról
Szünet
13.30 - 14.00 Péteri Lóránt - A végtelen forma terve Mahler 2. szimfóniájának scherzójában
14.00 - 14.30 Dalos Anna - Jeney Zoltán tanulóévei (1960–1972)
Szünet
15.00 - 15.30 Ignácz Ádám - A megtalált idő. Alekszandr Szkrjabin op.74/1-es prelűdjéről
15.30 - 16.00 Szigeti Máté Csaba - Hangrendszer és idősíkok kapcsolata Webern Op. 28-as Vonósnégyesében
16.00 - 16.30 Kerékfy Márton - „Zene mint megfagyott idő” – Ligeti György Zongoraversenyéről

péntek, május 08, 2009
Nem ismerünk lehetetlent!
Az Erasmus Kollégium Modern Metafizika kutatócsoportja
szeretettel várja Önt
Nem ismerünk lehetetlent!
című nyilvános konferenciájára.
Időpont: 2009. május 15. péntek, 9:30–16:10
Helyszín: ELTE BTK I.”épület, -107-es terem (Bp., VIII., Puskin u. 3.)
Program
9:30-9:50 E. Szabó László: Néhány kritikai észrevétel a kauzalitás kontrafaktuális elméletéről
9:50-10:00 vita
10:00-10:20 Majdányi Ádám: A meghatározatlanság szerepe David Lewis kontrafaktuális elemzésében az okságról
10:20-10:30 Molnár Kristóf: Megjegyzések
10:30-10:40 vita
10:40-10:50 szünet
10:50-11:10 Kovács Dávid Márk: Intrinzikusság, mikrofizikai szuperveniencia, és a Tetszőleges Elválasztatlan Részek Doktrínája
11:10-11:20 Molnár Kristóf: Megjegyzések
11:20-11:30 vita
11:30-11:50 Pöntör Jenő: Mi a fizikalizmus?
11:50-12:00 vita
12:00-13:30 EBÉDSZÜNET
13:30-13:50 Bács Gábor: A multilokáció problémája
13:50-14:00 vita
14:00-14:20 Huoranszki Ferenc: Okság és diszpozíciók
14:20-14:30 Komlósi Andrea: Megjegyzések
14:30-14:40 szünet
14:40-15:00 Vitáris Balázs: Campbell trópuselmélete
15:00-15:10 vita
15:10-15:30 Komlósi Andrea: Konceptualizmus a fizikai tárgyakkal kapcsolatban
15:30-15:40 vita
15:40-16:00 Andai Attila: Kvantum logika
16:00-16:10 vita

Sumerek és Merovingok
Tisztelettel meghívjuk az Erasmus Kollégium soron következő szemináriumi előadására, melyet 2009. május 8-án , pénteken 17 órai kezdettel tartunk
az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának I. épületében (Budapest, VI. ker., Múzeum krt. 4., I. épület, 2. emelet, 208-as terem).
Sövegjártó Szilvia
A sumer ekvativ eset
Vitaindító: Zólyomi Gábor
és
Göncöl Csaba
Mit jelenthetett a Merovingok hosszú haja?
Vitaindító: Galamb György
Érdeklődésére számítva szeretettel várjuk!
---
Absztraktok
Sövegjártó Szilvia: A sumer ektaviv eset
A sumer nyelv gazdag esetrendszerrel rendelkezik, tizenegy esetet különböztethetünk meg. Ezeknek többsége az ige és argumentumai közötti kapcsolatot jelölő adverbiális esetek közé tartozik. A birtokos eset mellett azonban egy további – a világ nyelveiben igen ritka – adnominális eset is megtalálható a sumer esetrendszerben: az ekvativ. Előadásom célja az ekvativ különféle használatainak bemutatása, illetve annak a grammatikalizációs folyamatnak a nyomon követése, amely során az esetjelölő morféma temporális és kauzális alárendelő mondatokat jelölő morfémává alakult. Szeretnék továbbá felvetni néhány problémát a sumer ekvativ használatával kapcsolatban, amely talán az akkád nyelv hatásának, vagy a morféma akkád eredetének tulajdonítható.
Göncöl Csaba: Mit jelenthetett a Merovingok hosszú haja?
751-ben megfosztották trónjától az utolsó Meroving uralkodót. Ez a dinasztia nagy múltra tekint vissza, két és fél évszázadig kormányozták az egyik legsikeresebb kora középkori királyságot. Az eseményt joggal nevezhetjük a korszakban meghatározónak. Ezzel kapcsolatban elterjedt egy nézet, miszerint a Meroving királyokat hajuk lenyírásával kormányzásra alkalmatlanná lehet tenni. Sok kutató úgy véli, hogy a királyok hajának a frank társadalom mágikus erőt tulajdonított. Előadásomban azt szeretném bemutatni, hogy miként értelmezhetjük a trónfosztásnak ezt a különös módját és hogyan élt tovább ez a gyakorlat a Karoling korban.

szombat, április 18, 2009
Erasmus Estek - Madarász Aladár
Szeretettel meghívjuk az Erasmus Kollégium Erasmus Estek című nyilvános előadássorozatának következő előadására.
Madarász Aladár
közgazdász
Buborékok és legendák -
Válságok és magyarázatok
Időpont:
2009. április 24. (péntek), 17 óra
Helyszín:
Múzeum krt. 6-8., ELTE BTK A. épület, III. emelet, 329. terem
Érdeklődésére számítva szeretettel várjuk!
Madarász Aladár
közgazdász
Buborékok és legendák -
Válságok és magyarázatok
Időpont:
2009. április 24. (péntek), 17 óra
Helyszín:
Múzeum krt. 6-8., ELTE BTK A. épület, III. emelet, 329. terem
Érdeklődésére számítva szeretettel várjuk!
szerda, április 15, 2009
Konceptualizmus és a "Zsírsarok"
Szeretettel meghívjuk
az Erasmus Kollégium soron következő szemináriumi előadására, melyet
2009. április 17-én, pénteken 17 órai kezdettel tartunk az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának I. épületében(Budapest, VI. ker., Múzeum krt. 4., I. épület, 2. emelet, 208-as terem).
Komlósi Andrea
A fizikai tárgyakkal kapcsolatos konceptualizmus
és a "gondolattal teremtés"-ből vett ellenvetés
Vitaindító: Kovács Dávid Márk
és
Zórád Sándor Viktor
A "Zsírsarok"
- egy érdekes düsseldorfi jogeset megoldása a magyar jog alapján
Vitaindító: Uitz Renáta
Érdeklődésére számítva szeretettel várjuk!
Absztraktok
Komlósi Andrea:
A fizikai tárgyakkal kapcsolatos konceptualizmus és a "gondolattal teremtés"-ből vett ellenvetés
Előadásom első felében a fizikai tárgyakkal kapcsolatos konceptualista álláspontot fogom bemutatni, és védelmezni az ellene felhozható ellenvetésekkel szemben. A konceptualizmus szerint az, hogy milyen fizikai tárgyak léteznek a világban, olyasvalami, ami a fogalmainkon múlik. Ez első pillantásra nem tűnik túlzottan kecsegtető álláspontnak, mivel úgy szoktuk gondolni, hogy pusztán gondolataink segítségével nem vagyunk képesek létrehozni a világban lévő tárgyakat. Amellett érvelek majd, hogy a konceptualizmus nincs elkötelezve semmiféle mágikus „teremtés” mellett, amennyiben megfelelőképp kiegészítjük az elméletet. A lehetséges kiegészítések közül kettőről, a modális primitivizmusról és a fizikai tárgyakkal kapcsolatos antirealizmusról beszélek majd. Előadásom második felében a konceptualizmust és a realizmust hasonlítom össze. Állításom az, hogy a konceptualizmus és a realizmus egy lényeges szempontból igencsak közel áll egymáshoz: mind a kettő úgy véli, hogy konceptuális igazság az, amit állít. És van a két nézet között legalább egy lényegi különbség is: az ontológiai realista úgy állítja be tevékenységét, mintha az folytonos volna a természettudományokkal.
Zórád Sándor Viktor:
A "Zsírsarok" - egy érdekes düsseldorfi jogeset megoldása a magyar jog alapján
A német művész, Joseph Beuys (1921-1986), meghökkentő művészeti alkotásairól volt híres; elismertségét jelzi, hogy a düsseldorfi Állami Művészeti Akadémián kapott tanári állást és egy műtermet, ahol kedvére alkothatott. Egy napon az idősödő Beuys így szólt kedvenc tanítványához: "Johannes, itt az ideje, hogy megkapd saját Zsírsarkodat!" Beuys ezután az általa vásárolt 5 kg vajat felkente műtermének egyik sarkába, és azt Zsírsaroknak nevezte el. Johannes megtiszteltetésnek érezte mestere ajándékát, melyet örömmel elfogadott. Beuys halála után ez vált a művész egyik legismertebb alkotásává, melyet mindenki féltve őrzött, azonban egy végezetes napon a Zsírsarok tragikus körülmények között megsemmisült... Az elkeseredett Johannes bírósághoz fordult, és az ügy mind a mai napig fejtörést okoz a jogászok számára. Az előadás célja, hogy az esetre egy tartható megoldást adjon a magyar jog alapján, és ennek során olyan általános jogelméleti kérdések kerülnek vizsgálat alá, mint az alkotórész fogalma, az ingó és ingatlan dolgok elhatárolása vagy az átadás jogi természete.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)